Budapest, 2013.
Illés Irén holttestére a Nyugati téri aluljáró egyik lépcsőjénél találtak rá. A reggeli csúcsforgalomban valaki megbotlott a földön heverő, rongyokkal takart testben és azonnal értesítette a rendőrséget.
– Legalább három napja halott már. – mondta a ráncos orvos és az alezredesre pillantott. – A ráterített ruhák és kartonpapírok miatt biztosan azt hitték, hogy hajléktalan.
– Ja. – mormolta maga elé Budai. – Biztosan.
– Egyébként késsel ölték meg. A szúrás hátulról érte és átlyukasztotta a máját, nagyjából fél óra alatt elvérzett. Ha engem kérdez, – folytatta az alacsony doki. – a tettes ismerte a terepet. Az aluljáró itt mindig tele van, egyébként észrevették volna.
– Megtaláltuk a pénztárcájában a személyi igazolványát. Harmincöt éves és az anyjával él Újpesten. Erről mi a véleménye?
A rendőrorvos először válaszolni akart, de aztán észrevette, hogy az alezredes csak ugratja, ezért inkább csak dühösen fújt egyet.
Illésné Szabó Ilona alacsony termetű, fehér hajú nő volt. Fekete blúzban és szövetnadrágban nyitott ajtót.
– Miért nem jelentette be a lánya eltűnését? – kérdezte Budai, majd azonnal elhúzta a száját. Nem gyújtott rá a ház előtt és a nikotint szomjazó démonsejtek a testében máris követelőzni kezdtek.
– Máskor is volt már rá példa, hogy hetekig nem jött haza. – mondta Illésné szárazon. – Mikor meghalt a férjem, Irén megteremtette a saját életet.
– Nem voltak jó viszonyban?
– Mindkettőnknek teher volt együtt élni a másikkal.
Az alezredes körbepillantott a drága bútorokkal berendezett nappaliban. Valahogy nem így képzelt el egy panellakást az újpesti uszoda mellett a nyolcadik emeleten.
– A lánya híváslistájának ellenőrzésekor két számot találtunk a halála előtti napról. Az egyik dr. Kopaszi Alex ügyvéd, a másik pedig…
– Labancz Attila, a pénzember. – vágott a szavába a nő. – Szerintem mindkettőjükkel jóban volt, ha érti, mire gondolok.
– Maga járt mostanában a Nyugati Tér környékén?
– A WestEndben dolgozom, felügyelő. Mégis, mire akar kilyukadni?
Dr. Kopaszi Alex ügyvédi irodája a Szalay utcában volt, alig száz méterre a tetthelytől. Mikor Budai megnyomta a kapucsengőt, már nagyjából összeállt a fejében, hogyan követhették el a gyilkosságot. Az áldozatot a lépcső nélküli feljárók egyikében ölhették meg, majd az összeroskadó testet pár méterrel odébb letakarták. A tettes meglehetősen amatőrnek tűnt, de pokoli szerencséje volt, hogy még kívül tudott maradni a térfigyelők hatókörén.
– Igen, a szeretőm volt Irén. – mondta az ügyvéd és ügyetlen mozdulatokkal arrébb pakolt néhány iratot egy nagy asztalon, hogy Budai le tudjon ülni. – Itt csináltuk mindig az asztalon.
Az alezredes az aktákból és dokumentumokból emelt halmokra tekintett. A papírokon szereplő nevek között hirtelen megütötte a szemét valami ismerős.
– Labancz Attila is az ügyfele?
– Attila régi barátom, alezredes. – Kopaszi összehúzta a szemeit. – De ugye, nem kell figyelmeztetnem, hogy erről nem beszélhetek?
Ebben a pillanatban kopogtak és egy szőke szakállt viselő, sánta férfi lépett be az ajtón. Kék orkánkabátot viselt és mosolyogni kezdett, mikor meglátta Budait.
– Mit hozott, Emil? – kérdezte Kopaszi és átvette a férfitől a felé nyújtott borítékot.
– Csak a futárposta a Vásárcsarnokból. – mondta hangosan az Emilnek nevezett férfi és kezét a homlokához emelve ismét az alezredesre pillantott. – Kérek engedélyt lelépni.
– Nagyon nehéz manapság jó munkaerőt találni. – nevetett fel Kopaszi és gyorsan egy fiókba süllyesztette a láthatóan pénzzel kitömött borítékot. – Annak idején egy helyen dolgoztunk. Én jogtanácsos voltam a BKV-nál, Emil pedig jegyárus.
– Hol volt négy nappal ezelőtt reggel 6 és 8 között?
– Erre pont emlékszem. Három másik kollégával együtt egy kora reggeli szemináriumon vettem részt az ELTE egyik kurzusán.
Budai csak nagy nehézségek után talált parkolóhelyet a IX. kerületben. Elhaladt a felújított Fővám tér és a Corvinus Egyetem előtt, tett egy kört a piacot rejtő, hatalmas épület előtt, majd megállt a Ráday utca egyik újabb építésű háza előtt.
– Idézzen be vagy vitessen be. – Labancz Attila az irodája küszöbén állt és mereven nézte Budait. – Ha egyik sem, távozhat.
– Milyen kapcsolatban volt Illés Irénnel? – az alezredes furcsának találta, hogy a pénzügyi tanácsadó irodájában alig voltak bútorok. Mintha mindent kipakoltak volna.
– Átküldetem magának a múlt heti beosztásomat, de most végeztünk.
Az ajtó éppen, hogy csak becsapódott Budai orra előtt, mikor megcsörrent a telefonja.
– Labancz Attila pénzügyeit már vizsgálja az adóhatóság. Hamarosan be kell zárnia az irodáját, de ez még nem publikus. – mondta a kolléga a Teve utcai rendőrpalotából.
– Maga az? – döbbent meg Budai. – Mit keres az osztályomon?
Hogy került az orvos az ötödik emeletre? Ó, csapott a homlokára az alezredes. hát így ölték meg Irént…
