Harminc kisszék

Visegrád, 2002.

– Nagy mennyiségű altató okozta a halálát. – mondta az alacsony, ráncos orvos és Budaira pillantott. – Azt ne kérdezze, hogy szándékos emberölés vagy öngyilkosság. Majd maga kitalálja.
Az alezredes elgondolkodva nézte a fémasztalon fekvő holttestet. Dr. Takács Géza már három napja halott volt, mikor a bejárónő rátalált. Külső nyomai nem voltak bántalmazásnak és az éjjeli szekrényen megtalálták a gyógyszeres dobozt is. Akár meg is ölhette magát.
Miért tett volna ilyet Magyarország egyik leggazdagabb embere?

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Egyperces krimik | Címke: , | Hozzászólás most!

A Gonosz arcai – Soós Lajos és társai

Ha a rendszerváltozást megelőző Magyarország bűnözői közül kellene megnevezni valakit, akkor a többségnek valószínűleg Soós Lajos ugrana be. 1979 júliusában az egész országot megrázta Gyulai Károly rendőr főtörzsőrmester meggyilkolásának híre. Három hónap megfeszített nyomozói munka eredményeként 1979. október 8-án aztán elfogásra kerültek a tettesek és a közvélemény arról is értesülhetett, hogy a Soós Lajos mindenkori bűntársai segítségével négy emberrel végzett különös kegyetlenséggel az évek során. A hidegvérrel elkövetett gyilkosságok mellett a legmegdöbbentőbb talán az az érzéketlenség volt, amely a tárgyalás során végig jellemezte Soóst. Úgy tűnt, hogy az emberélet egyáltalán nem számított neki, ha a pénzről volt szó.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: True Crime | Címke: , , , | Hozzászólás most!

Tíz emeletnyi halál

Budapest, 2012.

Budai egykedvűen szívta a cigarettát az aszfalton heverő holttest mellett. A kora reggel ellenére rengeteg bámészkodó összegyűlt már a Flórián térhez közeli tízemeletesek között. Melegítős anyukák, kíváncsi gyerekek, kutyát sétáltató nyugdíjasok. Mindenki meg akarta nézni a kizuhant, rongyos férfit.
– A halál oka? – kérdezte Budai az alacsony orvost, aki még mindig az áldozat testét vizsgálta.
– Ha nem ismerném magát, alezredes, azt hinném, hogy még élvezi is az olcsó poénjait. – mondta a doki, aztán gondterhelten megvakarta a homlokát. – Első körben nem találtam az esés mellett más külsérelmi nyomot, de elképzelhető, hogy ott találunk valamit.
Az orvos a holttest fejére mutatott. Az egyenletesen vágott haj szétterült és elfedte a roncsolódást, de kétség sem férhetett hozzá, hogy a férfi feje érte először a betont.
– Gondolja, hogy már fenn halott volt?
– Nem tudom. Ez csak egy megérzés, alezredes. Ne foglalkozzon vele, amíg nincs kész a jelentésem.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Egyperces krimik | Címke: | Hozzászólás most!

A tiszazugi arzénes asszonyok

A következő események vélhetően teljesen egyedülállóak a világ valaha elkövetett sorozatgyilkosságainak dokumentált történetében. Csak néhány morzsa az elképesztő adatsorból: 18 év alatt legalább 162 halott, az eljárás végéig 3 öngyilkosság, 28 elítélt elkövető és 3 kivégzés. Az 1920-as évek Magyarországán lejátszódott történéseknek legalább olyan fontos a szociológiai vonatkozása, mint a bűnügyi jelentősége, de senkinek ne legyenek kétségei abban, hogy a tettesek súlyos bűncselekményeket követtek el. Módszeresen, lelkiismeret-furdalás nélkül gyilkoltak meg több tucat embert.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: True Crime | Címke: , , , | Hozzászólás most!

Tiszta Afrika

Vecsés, 1997.

Steinhardt fáradtan lapozgatta a jegyzetfüzetét és elgondolkozva nézte, ahogy Fekete Júlia testét letakarják. Az alig 17 éves lányt egy iklwával szúrták le, az arcára pedig fehér porral köröket rajzoltak. Az őrnagy először nem tudta, hogy a földön heverő, rövid, hengeres botot, melyre kardszerű lándzsafejet erősítettek iklwának nevezik, de a helyszínelők egyike jártas volt az afrikai hadtörténetben és azonnal felismerte a fegyvert.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Egyperces krimik | Címke: | Hozzászólás most!

Hazug embert hamarabb…

Budapest, 2013.

Illés Irén holttestére a Nyugati téri aluljáró egyik lépcsőjénél találtak rá. A reggeli csúcsforgalomban valaki megbotlott a földön heverő, rongyokkal takart testben és azonnal értesítette a rendőrséget.
– Legalább három napja halott már. – mondta a ráncos orvos és az alezredesre pillantott. – A ráterített ruhák és kartonpapírok miatt biztosan azt hitték, hogy hajléktalan.
– Ja. – mormolta maga elé Budai. – Biztosan.
– Egyébként késsel ölték meg. A szúrás hátulról érte és átlyukasztotta a máját, nagyjából fél óra alatt elvérzett. Ha engem kérdez, – folytatta az alacsony doki. – a tettes ismerte a terepet. Az aluljáró itt mindig tele van, egyébként észrevették volna.
– Megtaláltuk a pénztárcájában a személyi igazolványát. Harmincöt éves és az anyjával él Újpesten. Erről mi a véleménye?
A rendőrorvos először válaszolni akart, de aztán észrevette, hogy az alezredes csak ugratja, ezért inkább csak dühösen fújt egyet.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Egyperces krimik | Hozzászólás most!

Pándy András

Pándy András neve egybeforrt a családirtással és a vérfertőzéssel. Amikor lánya vallomása alapján a belga rendőrség és ezzel együtt a világ is értesült azokról a horrorisztikus eseményekről, melyeket apjával együtt elkövettek, az évtizedek óta hordott, mindig mosolygó lelkész álarca pillanatok alatt lefoszlott a gonosztevőről, aki két feleségét és négy gyerekét ölte meg 1986 és 1990 között. Legalábbis ennyit sikerült bebizonyítani. Vagy mégsem? Pándy András története következik, szigorúan 18 éven felülieknek.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: True Crime | Hozzászólás most!

Gyilkosság a Rákóczi téren

Budapest, 1991

Özvegy Kovácsné Tóth Erzsébetre a szomszédasszony talált rá kora délután. A Rákóczi tér környékén nem voltak szokatlanok a késelések vagy halállal végződő véres verekedések, de a nyolcvanéves öregasszony brutális kivégzése felzaklatta a koszos padokon kiabáló utcalányokat és a piszkos épületek körül lebzselő gyanús alakokat.
Egyetlen ütés hátulról a fejre. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Egyperces krimik | Címke: , , , | Hozzászólás most!